Egerben, Füzesabonyban, Gyöngyösön, Hatvanban és Lőrinciben is élettel telt meg több középiskola pénteken este. Ekkor rendezték ugyanis a Szakmák Éjszakáját.
A programot – amelyen az állami fenntartású szakképző intézmények többsége vett részt – idén második alkalommal rendezték meg, s Heves megyéből nyolc iskolában szerveztek különböző programokat, bemutatókat, hogy megismertessék a fiatalokat az ott választható szakmákkal.
Az egri Bornemisszában például a központi tanműhelyben lehetett sok dolgot kipróbálni, a Kossuth Zsuzsában pedig a Hófehérke és a hét törpe mese alapján a bűnügyi helyszínelésben is részt vehettek a gyerekek. A Keriben Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós tartott élménybeszámolót, de az iskolában voltak gasztro- és sportprogramok, rendőrségi és katasztrófavédelmi bemutatók is. Az este folyamán a ZF Hungária Kft-nél gyárlátogatást is szerveztek.
– Ez volt a második Szakmák Éjszakája, amelyben a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal koordinálásával mind a 44 szakképzési centrum bekapcsolódott, így az Egri Szakképzési Centrum is. A nyolc tagintézményünkben tavaly 1200 gyereknek szerveztünk programokat, idén több mint kétezren jelezték részvételüket. A program célja a szakmák népszerűsítése, tanulási kedv elősegítése, motivációja volt. Legyen büszke egy fiatal arra, hogy egy szakmához ért. A rendezvényre nem csak a pályaválasztás előtt állókat, hanem szüleiket is vártuk, illetve felnőtteket is, hiszen a második OKJ-s szakma megszerzése is ingyenes – mondta Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum főigazgatója.
Heves megyében korábban már több pályaválasztási, pályaorientációs rendezvény volt, a Szakmák Éjszakája szervezésben is segített a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, különösképp abban, hogy a távoli településeken élők be tudtak jönni a 18-22 óra között tartott rendezvényre.
Aradi Hanna a Keriben tartott rendezvényre látogatott el, barátnőjével minden érdekes programot ki szeretett volna próbálni. Ő egyébként úgy gondolta, másfelé szeretne továbbtanulni, de érdekesnek találta a programokat, a gasztronómia tetszett neki.
Oláh Renátó egy tarnaleleszi csoporttal látogatta végig a helyszíneket, ők is több dolgot kipróbáltak, de őt nem a vendéglátás érdekelte, hanem a gépészet. Hegesztő szeretne lenni, vagy CNC-s, esetleg asztalos. Mint mondta, az egyik bátyjával már volt hasonló rendezvényen és gyakorolgatott is. Fivéreit tartja követendő példának, mindketten dolgoznak hegesztőként, illetve CNC-sként, őt is ezért érdeklik ezek a szakmák.
Kétezer gyereket vesznek föl az állami szakképző iskolákba
Fábri Eufrozina, az Egri Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, a jelenlegi felvételi rangsor alapján náluk több mint kettőezer a felvettek száma. Ez szerinte nem elég, több gyereket várnának a szakképzésbe. Az érdeklődés fölkeltését szolgálta a mostani pályaorientációs rendezvény is. A Szakmák Éjszakája fő mondandója az volt, hogy „Csináld meg, próbáld ki, ismerd meg”. Tehát a gyerekek ki is próbálhatták például a mézeskalács-készítést, a robotprogramozást, az autószerelést, a traktorvezetést. A programban a duális képzési partnerek, egyebek közt a ZF, az Apollo, a Robert Bosch, a Procter&Gamble, a Mátrai Erőmű és a Hesi is részt vettek.
Kép és szöveg forrása: www.heol.hu